A 40-es évek elejére emlékezve:
"Kiemeltük az Egyetemi Könyvtár fóliánsai közül Weöres Sándort is és miután a Károlyi-kertben a homokban játszó gyerekek társaságában fényképet készítettünk róla, magunk közé rántottuk a köznapi örömök örvényeibe."
Weöres Sándor így ír Tűz Tamás költészetéről:
"Örömmel látom, hogy erős, súlyos művet építesz, kőből, bástya-tornyokkal. Tetszetős? - semmi esetre. Szép? - nem tudom. Léte van, existentiája, reáliája (nemcsak mai, hanem Anselmus-i, Thomas-i, Duns Scotus-i sensusban is). Minden sorod az olvasóra tekint, s ha az olvasó abbahagyja, akkor is világít, mint hunyt szemhéjon át a villanykörte. Izzó és feledhetetlen, tehát szép."
Részlet a Weöres Sándornak ajánlott Lidérctűz két lobbanásban című versből:
kartávolságnyira van tőlünk a világ
de nem szól hozzánk
remegünk az éhségtől s már ugranánk neki a rácsnak
amikor
fölrobban az agyban valami
amit valaki húszmillió évvel ezelőtt időzített
gombostűfejnél is parányibb szerkezet
húszmillió kárhozott lélek száguld a rögeszmemag körül
becsavarodott szellemek a belőhetetlen tébolyűrben
hasmánt feküsznek az áldozatok
az Ábrahámhegy lejtőin
melaszillatú narkózisban
sehol a világrend
sehol a repülőszőnyeg
csak önostorozás
leleffent ingerküszöb
