"A negyvenes évek elején viharvert konflis állt meg a Vértesek közt megbúvó kis barokk templom előtt. Fiatal bencés szállt ki belőle. Kimentünk a szőlőbe s a hatalmas diófa árnyékában elábrándoztunk a jövőről. Mindketten költők szerettünk volna lenni. Engem a múzsák meg is tartottak maguknak, ő messze kalandozott a gondolat és a léleklátás ösvényein."
Rezek Román egy verse és egy háború előtti írása Prohászka Ottokárról:
Őszi paletta
Pár tarka folt még:
sárga és vörös,
a fáknak háta
kéken lúdbőrös,
pár cinke még
és varjak szürke foltja,
aztán csak köd, meg köd:
a szíved összefojtja.
Utakra folyt a fáknak sárga vére,
jaj, most már mindig
mindig sírni kéne;
csak egy-pár folt még:
sárga és vörös,
aztán a tél jön,
hátad lúdbőrös;
pár dallam még
s a könnyed szürke foltja,
aztán csak köd, meg köd,
- a szíved ködbe fojtja.
