"Még fontosabb volt számomra a Nyugat körének elismerése. Babits halála után Illyés Gyula Magyar Csillag címen szerkesztette a lapot. Meghirdette a medret s kijelentette, hogy szívesen lát minden tehetséget munkatársai körében. Annak ellenére, hogy a Nyugat sohase közölte a katolikus papköltők verseit, még Sík Sándorét sem, elküldtem néhány verset. Kettő hamarosan meg is jelent belőlük, s követte őket egy szonettciklusom a Magyar Csillag talán utolsó, 1944. áprilisi számában."
Részletek az Illyés Gyulának ajánlott Születésnapi rímek a Nagy Tavaknál című versből:
Hazát vesztettem, hazámat, a földit,
hiába kecmeregtem ki a rámzuhant
falak alól, gyehennám érlelődik
más égövek, más várurak
rostélyain, s akár egy némafilmben,
sután ugrándozom és tátogok.
Ha szól a hang, megint csak el kell mennem innen
új partokra, hol tenger háborog,
bálványok arca néz rám, s szilaj hahotákat
sodor felém a koraesti szél.
Végigseper rajtam megint a bánat
s a bálvány néz csak rám, s a kő hidegfehér.
***
De akkor hirtelen, mint gongütésre,
megjött a kedvem, nem is kedv, de más,
valami mondhatatlan vágy a fényre,
valami nagy, teremtő változás,
mi szétfutott bensőmben, mint a dinnyeinda
a naptól részeg nyíri homokon,
szárnyat kapott a toll, kivirágzott a tinta
a papírsírba dermedt sorokon,
mintha valami táltos démiurgosz
kelt volna föl, ki tüzes bort ivott,
visszahívogatott a régi húrhoz,
a tamburák, dobok, a nádsípok
megvesztegető dallamához
s a szabadjára engedett
vihar fölött kigyúlt megint az ősi fárosz,
mítoszerejű fényt terelgetett,
akárcsak egy valódi Rembrandt-képen,
hol a mélyülő válság sötét foltjait
megváltja már a szűz anyag szívében
villámló forradalmi hit.
