Tűz Tamás barátja, Végh György így emlékezik arra a pillanatra, amikor bejelentették, hogy a németek megtámadták a Szovjetuniót:
"Döbbenten néztünk egymásra Tamással: valamire, valami rosszra mindig el voltunk készülve már évek óta, de villámcsapásként ért mindkettőnket a hír. Ajaj! Hát sose lesz már vége? Pedig azt hittük, hogy legalábbis átmenetileg, a görög és jugoszláv hadjárat után, némi nyugalomban lesz részünk.
Tamás előkotorta régi iskolai atlaszát, és megnéztük a 'Blitzkrieg' lehetőségét - mintha erről is fecsegett volna Hitler. Csak rápillantásra is túl nagy falatnak, hatalmasnak tűnt a Szovjetunió területe egy másik óriási kontinensre átívelően...
- De talán mi megússzuk - kockáztattam meg. - Hiszen ez Németország ügye.
- Mit lehet tudni? - sóhajtott fel Tamás. - Ki lát a jövőbe?"
A későbbi történések ismeretében megúszásról sajnos nem beszélhetünk...
1943 őszén Tűz Tamást a keleti frontra vitték; háborús élményeiről csak a hetvenes évektől jelentek meg írásai.
A Vihar a pusztán c. kisregényéből előzetesen a Napnyugat közölt részleteket:
